Sakura Lovasközpont
Főoldal

új design, új versenyek

2012.03.16. 16:20, Emily
sikerült valamit összehozni

Hála a hosszú hétvégének, nekem is volt végre időm, hogy kicsit kipucoljak egy s mást az oldalon, ami többek között annyit jelent, hogy meglettek a First Dance Dressage Cup eredményei, valamint két új versenyt írtam ki, amelyek közül jelenleg még csak az egyikre lehet nevezni, de nemsokára a másik is elérhető lesz. :)

Valamint, ahogy az remélem mindenkinek feltűnt, új design-t tettem fel, egyrészt mert már iszonyú elegem volt az előzőből, másrészt pedig épp ideje volt újítani. Más színvilág, nekem tetszik. :D

Még nincs hozzászólás.
 
navigation

Üdvözlünk a Sakura Lovasközpontban!

Az oldal majdnem öt évvel ezelőtt jött létre, régen lóneveldeként működött Crystal Lovaspark néven, majd egy hosszabb szünet után újra megnyitottuk kapuinkat, új névvel, valamint már nem lónevelés, hanem versenyeztetés céljából. A cél, hogy színvonalas, sokszínű versenyeket rendezzünk a G-portál lovasainak, és mivel versenyekből sosem elég, igyekszünk a lehető legtöbb megmérettetési lehetőséget kínálni lónak és lovasnak egyaránt.
Kellemes nézelődést, jó versenyzést!

Interaktív
 Versenyzés

 
chat
 
cserék



Jelentkezni a chat-ben vagy a vendégkönyvben lehet, csak lovas oldalaknak!

 
számláló
Indulás: 2007-05-06
 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Layouts


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE